Már 5000 éve elterjedt a gabona a selyemúton
2014. április 7. 12:17 MTI
A korábban gondoltnál mintegy kétezer évvel korábban, már ötezer évvel ezelőtt terjedtek a Kínából és Délnyugat-Ázsiából származó gabonafélék a selyemút mentén - mutatták ki a St. Louis-i Washington Egyetem kutatói és nemzetközi kollégáik.
A régészek csaknem ötezer évvel ezelőttről származó árpa-, köles- és búzamaradványokat találtak a selyemút közép-ázsiai szakaszán feltárt táborhelyeken. A kutatók szerint az ott élő juhtartó nomád népek jelentős szerepet játszottak a Kína és Délnyugat-Ázsia közötti gabonakereskedelem kialakulásában.
A feltárt gabonafélék egy része, például a köles akkoriban csak Kínában, másik részük, így a búza, csak Délnyugat-Ázsiában volt honos. A most feltárt sírok és háztartások a legkorábbi leletek között vannak, amelyekben együtt fordul elő a sokféle gabonamag, egyúttal az egyik legkorábbi bizonyítékát jelentik a bronzkori nomád népek földművelő tevékenységének.
"Az eredmények átírhatják az Eurázsiában ekkoriban zajló gazdasági folyamatokról alkotott modelljeinket" - mondta Robert Spengler vezető szerző. "Tanulmányunk azt illusztrálja, hogy a korabeli nomádok sokrétű gazdasági rendszerben éltek, és fontos szerepet játszottak a gazdasági viszonyok átformálásában" - magyarázta a Proceedings of the Royal Society B című tudományos folyóiratban megjelent cikkről.
Az eredmények alapjául négy bronzkori nomád táborhely feltárása szolgált a közép-ázsiai hegyvidéken, kettő a mai Kazahsztán, kettő Türkmenisztán területén.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.