Sokkal korábban készült az ókori számítógép
2014. december 2. 09:50
A legújabb kutatások szerint az eddig becsültnél mintegy 50-100 évvel korábban készült a világ első analóg számítógépének is nevezett antiküthérai szerkezet.
Korábban
Az antiküthérai szerkezetet egyfajta antik "analóg számológépnek", "számítógépnek", illetve órának tartják a szakemberek. A feltehetően asztronómiai számolásokra használt szerkezetre 1902. május 17-én, 40 méter mélységben, a Küthéra és Kréta között fekvő Antiküthéra szigete mellett, egy elsüllyedt római hajóroncsban bukkantak szivacshalászok.
Egy legalább 30 - mások szerint 70 darab - fogaskerék által működtetett szerkezetet kell elképzelnünk, amely előre jelezte a Nap, a Hold, valamint az öt bolygószomszédunk mozgását. A naptár tárcsái mozgathatóak voltak, így a napév megfelelő negyedévéhez lehetett igazítani. A fogaskerekek óramutató karokat mozgattak az előlap felett. A bronzból készült és fatokban elhelyezett tárgyon több ezer írásjel és egyéb szimbólum található.
Az elülső lemezen lévő tárcsa a görög és az egyiptomi naptárt mutatta, a hátul lévők segítségével pedig a Hold mozgásait, s fogyatkozásainak idejét lehetett kiszámítani. A 2100 éves szerkezet segítségével jövőbeli vagy múltbéli dátumok megadása után a Vénusz-átvonulást is ki lehetett számolni. A 2006-ban indult Antikythera Mechanism Research Project vezetője, Mike Edmunds véleménye szerint a találmány elképesztő precizitással működött. Csak egy példát említve: ugyan a Hold ellipszispályája miatt néha gyorsabban mozog az égbolton, de a szerkezet ezt is figyelembe vette a bolygómozgások előrejelzésénél.
Az antiküthérai szerkezet megalkotóját és születésének helyét a múlt sűrű homálya fedi. Egyes kutatók úgy gondolják, hogy a mechanikai csoda valószínűleg Korinthoszban vagy Szürakuzában készült, s az utóbbi város híres szülöttje, Arkhimédész (i. e. 287-212) tervezte meg, mások szerint azonban Poszeidóniosz görög sztoikus gondolkodó, esetleg Hipparkhosz görög csillagász alkothatta meg.
Christián C. Carman tudománytörténész (Quilmes-i Nemzeti Egyetem, Argentína) és James Evans fizikus (Puget Sound Egyetem, Washington, USA) közös kutatása szerint a szerkezet naptára i.e. 205. május 12-től, azaz hét évvel Arkhimédész halála után kezdődik - olvasható az Archive for History of Exact Sciences legújabb számában.
Kutatók korábban a szerkezet két oldalán látható bevéséseit tanulmányozva arra a következtetésre jutottak, hogy a "mechanikus számítógép" i.e. 87-ben készült, ám nyelvészek a görög betűk formájából kiindulva i.e. 150-i.e.100 közé helyezték a szerkezet megszületését. Carman és Evans más megközelítést használt: mivel az elülső lemezen található, központilag elhelyezett tárcsa pontosan megfelel a babiloni csillagászati elveknek, sikerült a naptár kezdődátumát meghatározni, amely 50-100 évvel korábbi, mint az eddig elfogadott időpont. Ez egyébként alátámasztja annak a 2010-ben megjelent tanulmánynak a végkövetkeztetését, amely azt állította, hogy a szerkezet a valósághoz sokkal közelebb álló, az ókori görögök által átvett babiloni csillagászat számítási módjait használja alapul, nem pedig a görög csillagászati elveket.
A tudósok körében sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a szerkezet Arkhimédészhez köthető. Arkhimédészt i.e. 212-ben ölték meg Szürakuza kifosztásakor, azonban a "mechanikus számítógépet" szállító kereskedelmi hajó valamikor i.e. 85 és i.e. 60 között süllyedt el. Bár a kutatások szerint a szerkezet a hajóra kerüléskor már elég régi lehetett, erősen kérdéses, hogy valóban a görög feltaláló agyszüleménye volt.
Evans szerint nagyon problematikus a lehetséges alkotó megnevezése. "Még mindig rendkívül keveset tudunk a görög csillagászatról, mivel elenyésző tárgyi emlék maradt meg. Talán jobb, ha a szerkezetet nem kötjük egyetlen híres emberhez sem" - hűtötte le a kedélyeket a kutató.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.