Képeken a pásztorok irigyelt és rejtélyesnek vélt világa
2016. február 19. 13:09
A 21. század elképesztő iramából sokszor irigykedve tekintünk vissza a pásztorok (juhászok, csikósok, kanászok, gulyások) egyszerű és tiszta világára, amelyet azonban az állandó magány gyakran megkeserített. Ez utóbbi, kevésbé vonzó jellemző miatt a falubeliek sokszor furcsán és nem kevés gyanúval tekintettek az emberi társ nélkül kóborló pásztorokra, a babonásabbak pedig „ördöngös embereket” láttak bennük, hiszen senki sem tudta megmondani, pontosan mit is csinálhatnak egész nap a mezőn. Sokan „titkos tudásúaknak” tekintették őket, de az általánosan elmondható volt, hogy a pásztorokat sokan irigyelték szabadságuk miatt. Mivel valóban rettentően sok idejük volt, a hosszú órákat gyakran faragással, egyéb kézműves tevékenységekkel töltötték ki, műremekeiket (faragott butykos, kulacs, dohányzacskó, suba) pedig sokszor el is adták a vásárokon, ezen mellékfoglalkozás pedig – ha ügyes volt a pásztor – szép jövedelmet hozhatott neki.
Korábban
A magyar népi hitvilág a közösségben élők számára a rejtélyes pásztor sokszor természetfeletti erejűnek tűnt, aki „boszorkányos” tetteket képesek végrehajtani, például az érintésre összeeső és mozdulatlanná váló ló látványa a frászt hozta rájuk, pedig ez csupán betanítás kérdése volt.
A pásztorok közül sokan gyakorlatilag állatorvosok voltak, csonttöréseket, harapásokat gyógyítottak, ismerték a különböző kórok ellenszerét, sőt ha kellett, még koponyát is lékeltek. A legfontosabb feladatuk a nyáj őrzése mellett a vemhes állatok ellésének segítése volt, olykor pedig heréltek is. A szegődéskor nem csak a fizetség lett kikötve, hanem hogy hány fiatal állatot vághattak le időnként a saját élelmezésükre.
A pásztorokkal nem volt ajánlatos kötözködni, mert a vadállatok és a tolvajok ellen mindig fel voltak fegyverezve: fokossal vagy baltával, a csikósok pedig ostorral is. Az elszámolni nem tudó, így elbocsátott pásztorokból alakult ki a betyárok közössége, amely a századfordulóra már csupán romantikus emlék maradt. A most következő Fortepan-képekkel a pásztorok irigyelt életébe nyerhetünk betekintést.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap