Autogramot kért, majd néhány órával később lelőtte John Lennont
2016. december 8. 13:35
Miközben Lennon elsétált mellette, Chapman azt kérdezte: „Mr. Lennon?”. Ahogy Lennon megfordult, Chapman előhúzta fegyverét, majd ötször lőtt. Az egyik golyó mellé ment, a többi az énekes hátát és vállát találta el. Lennon a kórházban belehalt sérüléseibe - 1980. december 8-án a legenda elbúcsúzott.
Korábban
Miután Lennon összeesett, a merénylő, Mark David Chapman a helyszínen maradt. Elővette kedvenc regényét, a Zabhegyezőt és olvasni kezdett. Letartóztatásakor nem tanúsított ellenállást.
1980. december 8-án Chapman békésen várakozott Lennon New York-i lakása, a Dakota-ház előtt. Kezében a művész legújabb lemezét szorongatta. Délután Lennon és párja, Yoko Ono megjelent a ház kapujában, és a közeli lemezstúdióba indultak. A megbénult Chapmant egy mellette álló amatőr fotós taszigálta Lennon elé, aki készségesen dedikálta a félénk fiatalember által elé nyújtott bakelit korong borítóját. Lennonék késő este érkeztek haza, a ház előtt szobrozó Chapmant addigra mintha kicserélték volna - hidegvérrel lőtt.
Mark Chapman azóta is életfogytiglani büntetését tölti, és bár többször kérelmezte feltételes szabadlábra helyezését, kérelmét eddig mindannyiszor elutasították, legutóbb 2014. augusztusban.
A megmagyarázhatatlan indokkal elkövetett gyilkosságokat többnyire misztikum övezi, ahogy John Lennonét is. A legbizarrabb tézis szerint Chapman programozott gyilkos volt, aki labilis személyiségével és öngyilkossági kísérletével a háta mögött tökéletes alany volt a CIA számára. Többek szerint a Lennon-gyilkosság összekapcsolható a CIA által az ötvenes években elindított tudatmódosító kísérletekkel, amelynek kapcsán egy sor politikai gyilkosságot elkövettek az Egyesült Államokban.
Lennon rendkívül karizmatikus személyiségével milliókat tudott megmozgatni. Rasszizmus- és elnyomásellenes, pacifista megnyilvánulásai sokakat bosszanthattak. Lennon kisebbik fia, Sean egy interjúban kifejtette, hogy apja veszélyt jelentett az adminisztráció számára. Ugyanakkor e logika mentén egy sereg más pop-rock sztár is veszélyes lehetett volna a kormányzatra Bob Dylantól kezdve a Dead Kennedys punk zenekarig bezárólag.
Lehet, hogy Lennon halálát illetően a teljes igazságot már soha nem fogjuk megtudni, de az tény, hogy a zenész munkássága a mai napig hatást gyakorol az emberekre. Egy 2002-es brit közvélemény kutatás szerint a 100 legbefolyásosabb brit közül Lennon a 8. helyen áll.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap