10 tény Sztálinról
2017. október 25. 12:57
A fiatal Sztálin – aki később, a Szovjetunió vezetőjeként a legnagyobb felelőse volt az Ukrajnában kitört éhínségért, amely során több millió ember vesztette életét – romantikus költeményeket írt, és Soselo néven adta ki verseit.
Korábban
1. Habár legalább 20 millió ember haláláért volt felelős, a szovjet vezetőt (1878-1953) kétszer is jelölték a Nobel-békedíjra, mégpedig 1945-ben és 1948-ban a második világháború befejezéséért tett erőfeszítései miatt.
2. Joszif Visszarionovics Dzsugasvili néven született, a Sztálin nevet (jelentése: acélember) valószínűleg a harmincas éveiben vette fel, hogy nagyobb benyomást keltsen az emberekre. Az illegalitásban töltött éveiben a Koba álnevet használta.
3. A cári Oroszország romjaiból szuperhatalmat építő vezér grúz származású volt, az orosz vodka helyett is inkább a grúz borokat szerette, ám hagyományos orosz ételeket fogyasztott.
4. Sztálinnak rövidebb volt a bal karja, amit a hivatalos fotókon rendre rejtegetni próbált. Testi fogyatékosságát 12 éves korában, egy lovaskocsi-balesetben szerezte.
5. A fiatal Sztálin – aki később, a Szovjetunió vezetőjeként a legnagyobb felelőse volt az Ukrajnában kitört éhínségért, amely során több millió ember vesztette életét – romantikus költeményeket írt, és Soselo néven adta ki verseit.
6. A grúz egyenesen rajongott az amerikai westernfilmekért, amelyeket a magán filmszínházában tudott megcsodálni. Mindemellett imádott kertészkedni, valamint a rajzolásnak is hódolt. A pornográf stílusjegyeket magán viselő, meztelen férfiakat ábrázoló rajzainak autentikus voltát hivatalosan is megerősítették, orosz pszichológusok pedig azóta már azt is megállapították, hogy e művekben a homoszexualitásnak nyoma sincs.
7. A náci Németország romba döntője mindössze 165 centiméter magas volt. A „kis fecskendő” – ahogyan Truman hívta őt a háta mögött – gyakran viselt magasított sarkú cipőket, hogy a fotókon ne tűnjön olyan aprónak.
8. Sztálin arról is híres volt, hogy előszeretettel manipuláltatta a fotókat, ha esetleg olyan személy mellett mutatkozott rajta, aki időközben elvesztette kegyeit, nyomban eltávolíttatta őt a fényképről.
9. Jakov Dzsugasvili, a diktátor legidősebb fia német fogságba került a második világháború idején. Sztálin nem volt hajlandó kifizetni érte a váltságdíjat, így a fiú egy náci koncentrációs táborban hunyt el, öngyilkos lett. Korábban is próbált önkezével véget vetni életének. Egy alkalommal, amikor sikertelenül próbálta magát fejbe lőni, Sztálin, aki a pisztolylövés után lépett be a szobába, csak annyit mondott: „ Még arra sem képes, hogy egyenesen lőjön.”
10. A pártvezért egyik orvosa szerint Sztálin ateroszklerózisban szenvedett, amely betegség az agyban lévő artériák megkeményedésével jár, mindez pedig jelentősen hozzájárulhatott paranoiájához és milliók életét követelő, kegyetlen döntéseihez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- A nyilasok halálmenetei után a gettó borzalmai vártak a budapesti zsidóságra
- Rejtő Jenő élete éppen olyan kalandos volt, mint utánozhatatlan regényei szereplőié
- A király sem tudta megfékezni a leprások elleni pogromokat Franciaországban
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap