Mégis lehetnek rejtett kamrák Tutanhamon fáraó sírjában?
2020. február 20. 18:36 Múlt-kor
Ismét fellángolt a vita az ókori Egyiptom régészetének egyik legnépszerűbb és legizgalmasabb rejtélye körül: lehetnek-e rejtett kamrák Tutanhamon fáraó 1922-ben feltárt sírjában? A közelmúltban több alkalommal, számos régészcsoport által vizsgált kérdésre eddig igen biztosan nemlegesnek tűnt a válasz, azonban most egy, a volt régiségügyi miniszter, Mamduh Eldamati által vezetett kutatás alapján úgy tűnik, mégis lehetnek további járatok a híres fáraósír mellett.
Korábban
Az elveszett királyné sírja?
Eldamati csapata földradarral vizsgálta meg a 3400 éves temetkezési hely körüli területet, és állításuk szerint az ifjú fáraó nyughelyének falától néhány méterre, azzal egy szinten korábban ismeretlen, folyosószerű űrre bukkantak. Az eredményt a Régiségek Legfelsőbb Tanácsának is átnyújtották.
Ray Johnson, a Chicagói Egyetem Luxorban működő Keleti Intézetének egyiptológusa szerint az adatok „rendkívül izgalmasak”. Johnson véleménye szerint „nyilvánvalóan van valami a sírkamra északi falának túloldalán”.
A múltban a kérdést többször vizsgálták a terepen dolgozó szakemberek, e vizsgálatokból azonban egymásnak ellentmondó eredmények születtek, és sok kutató nem helyesli a feltételezés további feszegetését.
Legutóbb Francesco Porcelli, a Torinói Egyetem Politechnikai Intézetének fizikusa végzett a sírkamrán belülről földradaros vizsgálatot 2017-ben. Porcelli kitart amellett, hogy eredményei kizárják a rejtett terek létét.
Az egyetlen érintetlen állapotban feltárt egyiptomi uralkodósír rejtélyei azért is izgatják ennyire mind a tudományos köröket, mind a közvéleményt, mert sokan feltételezik, hogy a szóban forgó kamrák Tutanhamon anyósa, Nofertiti királyné maradványait rejthetik.
Nofertitiről úgy tartják, Tutanhamon uralkodása előtt maga kormányozhatta a válságban lévő Egyiptomot férje, Ehnaton halálát követően.
Eldamati csapata Tutanhamon sírkamrájával azonos mélységben, ám attól keletre érzékelte az arra merőlegesen, a fáraó sírjának lejáratával párhuzamosan futó járatot, amely körülbelül két méter belmagasságúnak és legalább tíz méter hosszúnak tűnik.
Egyelőre nem biztos, hogy a feltételezett járat összekapcsolódhat-e valahol Tutanhamon sírjával (amelyet a régészeti zsargonban KV62-ként ismernek), vagy teljesen különálló egységet képez.
A kutatók szerint tájolása arra enged következtetni, hogy van kapcsolat a sír és az új járat között, mivel az egymástól teljesen különálló sírokat más-más szögben helyezték el az egyiptomiak.
Mindazonáltal az eddigi eredmények nem mindenkit győztek meg. Záhi Havássz, Egyiptom újra régészként tevékenykedő első régiségügyi minisztere szerint a geofizikai módszerek az országban nehezen alkalmazhatóak, és eddig mindig félrevezették a tudósokat.
Havássz emlékeztetett, hogy 2019-ben ásatást végzett Tutanhamon sírkomplexumától északra a felszínen, és nem találta nyomát további kamráknak vagy azokhoz vezető lejáratoknak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20