Rejtélyes „imádkozó sáskaember” sziklarajza került elő Iránban
2020. március 19. 18:21 Múlt-kor
Szokatlan, imádkozó sáskát formázó sziklarajzot találtak az Irán északnyugati részén található Tejmarehnél, ahol korábban is számos egyéb sziklaábrázolás került elő. Eső ránézésre egyszerű rovart ábrázoló rajznak tűnhet, azonban figyelemre méltó emberi tulajdonságokkal is felruházták alkotói.
Korábban
Az ábrázolást még egy 2017-2018 során zajlott régészeti felmérés keretében fedezték fel, részletesebben azonban csak most került megvizsgálásra.
Az iráni kutatók a Journal of Orthoptera Research című, egyenesszárnyú rovarokkal foglalkozó tudományos szakfolyóiratban tették közzé tanulmányukat.
Mivel a különféle nemzetközi szankciók miatt a radiokarbon kormeghatározáshoz szükséges felszerelés nem áll rendelkezésre Iránban, a sziklarajz keletkezésének idejét igen nehéz meghatározni – lehet 4000, de akár 40 000 éves is.
Mivel ízeltlábúak ritkán tűnnek fel sziklarajzokon, a régészek entomológusokat hívtak segítségül a az állat fajának minél pontosabb megállapításához.
Hat lába, nagy, háromszögletű feje, az abból kiáll nyúlvány, hajlított hátsó lábai és jellegzetes elülső végtagjai a fogólábúak rendjébe sorolják, azon belül is az imádkozó sáskák családjába.
Ennek Iránban honos, Empusa nevű rendje, amely a meleg, száraz környezet kedveli – amilyen Tejmareh is – rendelkezik az ábrázoláson látható fejnyúlvánnyal.
Két elem azonban arra utal, ez nem egy egyszerű imádkozó sáska: a középső lábpár végein körök vagy karikák találhatók. A régészek szerint közeli párhuzamot mutat az úgynevezett „guggoló ember” ábrázolásokkal, amelyek a világ minden táján megtalálhatók.
Míg sokak szerint egyszerűen gömbölyű tárgyat tartó emberek ábrázolásairól van szó, mások szerint nem embereket, hanem légköri plazmakisüléseket jelképeznek.
„Guggoló emberek” ilyen ábrázolásait megtalálták már az Egyesült Államok délnyugati részén Arizonában, Dél-Amerikában Venezuelában, Európában Spanyolországban és Olaszországban, illetve a Közel-Keleten az Egyesült Arab Emirátusokban is.
A régészek szerint az általuk tanulmányozott ábra egy ilyen alak és az imádkozó sáska ötvözete, ezért a „guggoló imádkozó sáskaember” becenevet adták neki. Egyelőre csupán találgatni lehet, miféle jelentőséggel bírhatott a rajz azok számára, akik készítették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap