Elröppent évszázad
2003. december 17. 09:35
1903. december 17-én az amerikai Wright-testvérpár a világon elsőként emelkedett a levegőbe
100 éves a motoros repülés
Bizonyítja ezt, hogy az utóbbi évtizedekben már egyetlen abszolút repülési világrekordot sem döntöttek meg. Az utolsót - a Föld leszállás és légi utántöltés nélküli körberepülését - 1986 december 14-23. között állította fel két pilóta: a műanyagból készült, két kis légcsavaros motorral repülő "Rutan Voyager"-en, D.Rutan és J. Yeager több mint 40 ezer kilométert átívelve tért vissza az indulás helyére. A legnagyobb sebességet, a hangsebesség háromszorosát meghaladva 1976. július 28-án a Lockheed SR-71-esen H.Joensz, a legnagyobb magasságot 1977. augusztus 31-én a MiG-25-ösön 37 kilométerre emelkedve Fedotov érte el.
A húszas-harmincas években megkezdték a fém repülőgépek gyártását is. Szinte hihetetlen, hogy a máig repülő első Junkers-52-es hárommotoros és a Douglas Dc-3-as kétmotoros, zárt utasterű gépek hetven évvel ezelőtt készültek. A ma egyre kedveltebb ultrakönnyű kisrepülőgépek (mint az Egerben exportra is gyártott kétszemélyes Apollo FOX-unk) konstrukciója is megegyezik a harmincas években gyártottakéval.
Még nagyobb lendületet nyert a fejlesztés a második világháborúra készülés során, hiszen a nagy váltás - a légcsavaros motorról a sugárhajtásúra átállás - kezdete a Heinkel He 178-as 1939. augusztus 27-i első repülésével megelőzte a háború kitörését, az első rakétahajtású Messerschmitt Me-163-as vadászgépet pedig 1944-ben már be is vetették.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap