Saját korának hőse: 165 éve halt meg Lermontov
2006. július 27. 15:00
Korábban
A bátor és renitens katonatiszt
1838-ban - nagyanyja közbenjárására - engedélyt kapott, hogy visszatérjen Pétervárra, s az elkövetkező három és fél év irodalmi sikereinek, a nagy művek létrejöttének ideje lett. Sorra jelentek meg versei, Puskin utódaként kezdték emlegetni, s azért is tisztelték, hogy a szabadság eszméjét hirdető verse miatt kellett száműzetést szenvednie. Barátságot kötött a nyugatos értelmiség vezető lapja, az Otyecsesztvennije zapiszki szerkesztőivel, elsősorban a kiemelkedő kritikussal, Belinszkijjel. Ebben a rövid időszakban fáradhatatlanul dolgozott: befejezte A démon és a Cserkesz fiú című elbeszélő költeményeit, 1838-1840 között pedig megírta a Korunk hőse című regényét, az orosz prózairodalom egyik fontos mérföldkövét. Főhőse a cinikus, tehetséges és démonikus Pecsorin, Lermontov nemzedékének és korának igazi képviselője.
1840 februárjában a francia követ fiával vívott párbaja miatt ismét a Kaukázusba száműzték egy olyan ezredhez, mely veszélyes katonai akcióra készült. A költő részt vett az összecsapásokban, s a Valerik folyónál lezajlott ütközetben merészsége még a harcedzett veteránokat is meglepte. Kitüntetésre is felterjesztették, amit azonban I. Miklós megtagadott a renitens költőtől. Kapott viszont két hónap szabadságot, melyet Pétervárott töltött el munka és tervezgetések közepette: el akarta hagyni a katonai pályát, s csak az irodalomnak élni, saját folyóiratot akart indítani, új regények megírására készült.
A tervek azonban tervek maradtak, parancsot kapott a visszatérésre. Útban állomáshelyére Pjatyigorszkban megállt, hogy gyógykezeltesse magát. Az üdülőhelyen sok régi ismerőssel is találkozott, köztük régi iskolatársával, Martinovval is. Egy alkalommal az előkelő társaságban az éles nyelvű költő megsértette Martinovot, aki kihívta párbajra. Lermontov nem vette komolyan az összetűzést, s az 1841. július 27-én lezajló párbaj során a levegőbe lőtt. Martinov azonban pontosan célzott, s pisztolygolyója kioltotta a mindössze 27 éves Lermontov életét.
(Múlt-kor/Panoráma - Sarudi Ágnes, Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap