2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Tutanhamon nem erőszakos halállal halt meg

2005. március 8. 15:01

Tutanhamon fáraót nem ütötték agyon, viszont még mindig nem tudni, miben is halt meg - állapította meg az a tudóscsapat, amely háromdimenziós röngtenvizsgálatokat végezhetett el a fiatalon elhunyt fáraó múmiáján.

Negyed óra alatt 1700 röntgenfelvétel készült
Végre kiderül, hogy halt meg Tutanhamon
Világkörüli turnéra indult Tutanhamon
Tutanhamon sírjának titkai
Ki ölte meg Tutanhamont?

Az eredményeket ma délelőtt adták át Zahi Hawassnak, az Egyiptomi Legfőbb Régészeti Hatóság vezetőjének.

A komputer-tomográfiai vizsgálat során 1700 felvételt készítettek Tutanhamon földi maradványairól. A vizsgálatot Madiha Khattab, a Kairói Egyetem Orvostudományi Karának dékánja vezette, s hat egyiptomi, két olasz és egy svájci kutató segítségével két hónapon keresztül elemezte a képeket.

A viszgálat során nem találtak egyetlen olyan nyomot sem, amely arra utalt volna, hogy a fáraó halálát fejsérülés okozta volna. Egy 1968-ban röngten-sugarakkal készített felvétel két csonttöredéket mutatott a tarkó magasságában, és ebből következtettek sokáig arra, hogy Tutanhamont egy fejére mért csapással ölték meg.

A mostani felvételek azonban a kutatók szerint egyértelműen azt bizonyítják, hogy ezeket a sérüléseket a koponyacsontok a mumifikálás során szenvedték el.

Az CT-eredmények cáfolják azt a korábbi véleményt is, mely szerint Tutanhamon kocsibaleset következtében hunyt el. Azt viszont a csapat tagjai nem tudták egyhangúlag eldönteni, hogy elfertőződött combsérülés végzett volna vele, vagy sem.

 


Hawass a sajtónak elmondta: a vizsgálatból kiderült, hogy Tutanhamon nem szenvedett született gerincbetegségben. A 19 évesen, 3357 évvel ezelőtt meghalt fáraó kb. 170 centiméter magas lehetett, és bár törékeny testalkatú volt, maradványai nem árulkodnak sem alultápláltságról, sem pedig fertőző betegségekről. Edward Egarter, a tudóscsapat tagja szerint megdőlt az az elmélet is, hogy gyorsan és rosszul balzsamozták be. A fej elemzésénél kiderült, hogy legalább ötféle gyantát használtak konzerválására, ez pedig nem sietségről árulkodik. "A Tutanhamon-ügy lezárult. Többé senki sem zavarja a király nyugalmát" - jelentette ki Hawass.

 

A fáraó halálának okát azonban továbbra is homály fedi. A tudósok a gyilkossági eszközök közül csupán a mérgezést nem tudták kizárni, ennek azonban a nyomait immár lehetetlen kimutatni. Most már csak a fiú arcvonásainak rekonstruálása van hátra, amely májusban lesz kész, és Brando Quilicinek, a National Geographic számára készült dokumentumfilmjéből megismerheti a a világ.

 

Tutanhamon, akinek mesés kincsekkel teli sírját az aranymaszkos múmiával együtt 1922-ben találta meg Howard Carter brit régész az egyiptomi királyok völgyében, kr. e. 1362-ben lépett gyermekként trónra, apja, a vallásreformot, a Aton napisten monoteisztikus kultuszát bevezető Ehnaton fáraó után. Tutanhamon alig tízéves uralkodása alatt azonban a régi vallás hívei fokozatosan ismét hatalomra jutottak és visszaállították az ősi hagyományokat. A feltételezések szerint a főpapság tette el láb alól az útjában álló fiatal fáraót.

 

(Múlt-kor / MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár