Lebulldózerezték a Checkpoint Charlie-t
2005. július 11. 11:18
A berlini bíróság határozata értelmében bulldózerrel romboltak le a Checkpoint Charlienál több mint ezer keresztet.
Spontán és nem-hivatalos szabadságszimbólum
Checkpoint Charlie, azaz a `C ellenőrzőpont` közelében 2004. október 31-én állítottak fel 1065 nagyméretű fekete fakeresztet. A civil szervezetek és történészek szerint `túlságosan egyszerűnek` és `nem eléggé méltóságteljesnek` tartott `spontán lakossági emlékmű` eredetileg az év végéig lett volna látható, ám az ideiglenesen létrehozott emlékhely - az új berlini holokauszt emlékműhöz hasonlóan - hamar kedvelt turistalátványosság lett.
A tüntetés képei |
A Fal megmaradt, rekonstruált illetve újonnan épített 140 méternyi darabja mentén álló keresztek sorsa azonban 2005. tavaszára megpecsételődött. Egy bírósági határozat értelmében a terület tulajdonosa, a BAG nevű német bank a hely bérbeadásának lejárta után visszakövetelte azt, illetve lehetővé tette volna a megvásárlását. Az ideiglenesen létrehozott magánmúzeum tulajdonosai azonban nem tudták kifizetni a terület 30 millió eurós vételárát, így a bíróság engedélyezte a tulajdonosnak az emlékmű elbontását.
A lebontás előtt az NDK egykori politikai foglyai és szimpatizánsaik tüntetést szerveztek a szisztematikus múltfelejtés és a bulldózerek megállítására. A kétszáz tüntetőből sokan hozzábilincselték magukat az emlékkeresztekhez.
Egy tüntető egyenesen politikai felelőtlenségnek nevezte, hogy a város önkormányzata szerinte "szisztematikusan megsemmisítette a Falat". Egy felmérésből nemrég az is kiderült, hogy háromból csak két német tudja, hogy 15 évvel ezelőtt leomlott a berlini fal. A berlini turisták pedig egyenesen csalódottak, hogy már szinte semmi sem maradt az egykor 40 kilométernyi Falból. Egy amerikai turista elmondása szerint fontos lenne annyit megőrizni a Falból, amennyit csak lehet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap