Egy ritka fénykép mesél a Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálásáról
2022. december 17. 17:05 Múlt-kor, Betekintő
Az alábbiakban egy olyan képet fogok bemutatni, ami az 1956-os forradalom és szabadságharc során készült, méghozzá a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű megrongálása közben. A kép fekete-fehér, és egy, a Fortepannak adományozott hagyaték részét képezi, készítője ismeretlen. A fényképet magát több nézőpontból közelítem meg, ami leképezi a szövegem felépítését is. Elsődlegesen a helyszínnel kívánok foglalkozni, ugyanis a fényképen megörökített esemény nem értelmezhető a Szabadság tér összetett jelentéshálójának ismerete nélkül.
Korábban
Sárhegyi Tamás Felicián Pillanatkép 1956-ból: A Szabadság téri szovjet hősi emlékmű rongálása című tanulmánya a Betekintő 13. évf. 2. számában (2019) jelent meg, és az alábbi linkre kattintva olvasható teljes terjedelmében.
Ezen rétegek megismerése végbemehet az idő és tér tekintetében lineárisan és vertikálisan egyaránt. A helyszín fókuszpontjában elhelyezkedő obeliszket nem tudjuk különválasztani a tér szimbolikus mezőjétől, azonban fizikailag leválasztható, tehát önmagában is értelmezhető. A Szabadság teret sokan tartják eufemisztikus elnevezésűnek, van, aki a „nemzeti tudathasadás” terének tartja.
Az mindenesetre teljesen biztos, hogy a mindenkori hatalom emlékezetpolitikájának egy kedvelt színhelyéről beszélhetünk, az elnyomás és a szabadság ellentétes jelentéséből fakadóan paradox, Foucault fogalmával élve, heterotopikus hely.
Az esemény és narratíva
Az 1956-os forradalom a magyarországi és közép-európai jelenkortörténet egyik legtöbbet kutatott témája. Jelentősége a mai napig érezhető és tapasztalható. A forradalom leverése után a Kádár-rendszer az ellenforradalmat mint metanarratívát alkalmazta saját önlegitimációjára, továbbá a hatvanas évek közepéig tartottak a forradalmi megtorlások, tehát a rendszer konszolidációja. Az 1956-os forradalom a másik oldalról tekintve a felszabadulás lehetőségét villantotta fel a társadalom egy része számára.
Sőt több ezer ember hagyta el az országot a megnyílt határoknak köszönhetően. Számukra ötvenhat egyfajta szétszóratás kezdete, egy új emigráció alapító mítosza. A forradalom egyik legszimbolikusabb eseménye a Sztálin-szobor ledöntése és a tömegek által való szétszedése. Sinkó Katalin ezt egy tanulmányában egyfajta politikai rítusnak tartja, ahol a társadalom a helyszínen tartózkodó és cselekvő tömegen keresztül juttatta kifejezésre érzéseit az elnyomó diktatúrával szemben. A Sztálin-szobor volt a Magyarországon is megvalósuló személyi kultusz legmarkánsabb megjelenítése.
A személy, akitől származtatni lehetett a problémákat, az elnyomást, egyszóval a rendszert. Ugyanilyen szimbolikus politikai rituális aktusként értelmezhető minden hasonló a szobrokra, emlékművekre, utcatáblákra vagy akár címerekre irányuló tevékenység is. Az elnyomó hatalom szimbólumainak az eltávolítása egyben egy szimbolikus térfoglalás is, hiszen a mindennapok és az ünnepek színtereinek állandóságát változtatja meg a tömeg, ezáltal alakítva át az adott tér jelentését.
A saját képre formálás nem egyenlő a tényleges rombolással. Ahhoz, hogy a rituális aktusnak nyoma maradjon, meg kell hagyni a megrongált objektumot is, amely az üzenetet közvetítő közegként funkcionál az átalakítás után. E logika mentén értelmezem az ‘56-os kivágott zászlót, a ledöntött Sztálin-szobrot, a régi bérházakon és épületeken a mai napig megtalálható golyónyomokat és a Szabadság téri szovjet hősi emlékművet is. A képen találkozik a dualizmus kori polgári fejlődés lenyomata (az Adria Palota a háttérben), a szovjet hősi emlékmű jelképtelenítése és a Parlament kupolája, amely akkor egy kiüresedett államiság jelképe volt.
A fénykép mint dokumentum
Nem szabad figyelmen kívül hagyni a fénykép dokumentumjellegét. A készítőről nem áll rendelkezésre hiteles információ, hiszen csupán az adományozó neve ismert. Ő egy teljes 1956-os fotósorozatot ajándékozott a feltöltő portálnak, amelyen keresztül végig lehet követni, hogy a fényképeket elkészítő személy a városban milyen utat járt be. Azonban ez csak akkor lehet igaz, ha feltételezzük, hogy a képeket egy személy készítette.
Kép forrása: Fortepan / Nagy Gyula
A kiválasztott fotó arról tanúskodik, hogy a készítője 1956. október 23-án és 25-én biztosan a budapesti Szabadság téren tartózkodott, ahol megörökítette a szovjet hősi emlékmű rongálását. Az eseményhez való közelség miatt feltételezhető, hogy a képet figyelő tömegben vagy annak közelében állva készítette, tehát a tüntető emberekkel közösséget vállalva. Megállapítható, hogy azt a kőből készült talapzat alsó szintjéről, közel másfél méteres magasságból fotózta, tehát a jelképek eltávolításának közvetlen közeléből.
A fényképen azonosítható az emlékműtől balra az Adria Palota sötét épülete, amelynek balkonjáról egy közel három méter hosszú trikolór magyar zászlót lógattak ki. Jobbra pedig már a Parlament nagykupolája látszik. Az obeliszk feliratát (Вечная слава героям павшим в боях за свободу и независимость советского союз) már a kép készítése előtt eltávolították, a fényképen éppen a szovjet bronzcímer lefeszítését látjuk. Hét alak figyelhető meg a képen, közülük négyet lehetne beazonosítani az arca alapján.
Három ember háttal áll a kamerának, egynek pedig, aki a létrát tartja, nem teljesen kivehető az arca. Aktív, tényleges cselekvést hárman végeznek. Az előbbi alak, aki a szerszámokat adja a felette álló fiatal férfinek, valamilyen egyenruhát visel (talán vasutas vagy kalauz?). A kép jobb alsó felében látható három alak a kamerának háttal állva közelről szemléli az eseményeket. Őket közvetlen közelről egy fiatal 12–14 év körüli fiú figyeli büszke és egyben zavart mosollyal az arcán. Ezek figyelhetők meg egyértelműen a fényképet szemlélve, azonban kérdés, hogy ez mennyiben visz közelebb a fénykép megértéséhez. Mennyiben illeszkedik ez a dokumentum az események fő narratívájához? Alátámasztja vagy esetleg megerősíti azt?
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20