Feltalálók, akik a saját találmányuk áldozataivá váltak
2014. november 6. 13:18
Korábban
A repülő szabó
A 20. század hajnalán a repülés még gyerekcipőben járt, így a (halálos) balesetek esélye is jóval nagyobb volt, mint manapság. Több társaság is megpróbálkozott valamilyen szerkezet kifejlesztésével, amely a repülőgép meghibásodása esetén a könnyebb és biztonságosabb földet érést segítette volna elő. 1911-ben egy bizonyos Lalance ezredes 10 ezer frankos díjat ajánlott fel annak, aki egy biztonságos, ám 25 kilogrammnál nem nehezebb ejtőernyőt készít el.
Franz Reichelt osztrák származású, Franciaországban élő szabómester, akit már korábban is foglalkoztatott a bajba került pilóták megmentésének ötlete, kapva kapott az alkalmon, és engedélyt kért, hogy a párizsi Eiffel-toronynál tesztelje találmányát, amely közelről sem hasonlított a mai ejtőernyőkre, inkább egy méretes, plusz vászonfelületekkel és gumibotokkal "megerősített" kabátra emlékeztetett.
Az engedélyt a hatóságok azért adták ki, mert a szabó közölte, hogy bábuval fogja tesztelni "ejtőernyőjét". 1912. február 4-én a toronyba érkezvén Reichelt a helyszínen tartózkodó újságíróknak kijelentette: ő fog ugrani. Barátai megpróbálták lebeszélni, hivatkoztak a heves széllökésekre, a hidegre, illetve a korábbi kudarcaira, azonban a szabó rendíthetetlen volt.
Reggel 8:22-kor a torony vaskorlátjához lépett, s a felvételeken is jól láthatóan másodpercekig habozott, majd elrugaszkodott. Találmánya szinte semmit sem ért, Reichelt 57 méterről mindenféle tompítás nélkül zuhant a gyepre, ahol 15 centiméter mély krátert hagyott maga után. Egy vizsgálat később azt állapította meg, hogy a zuhanás másodperceiben szívrohamot kapott, és tulajdonképpen ez okozta a halálát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.