Feltalálók, akik a saját találmányuk áldozataivá váltak
2014. november 6. 13:18
Korábban
Az autótervező
A német származású Fred Duesenberg 9 éves volt, amikor családjával az Egyesült Államokba költöztek. Öccsével kezdetben kerékpárokat építettek, majd autószalont nyitottak. Az első, Marvel névre keresztelt gépkocsijukat 1904-ben építették, később áttértek a versenyautók tervezésére és gyártására. Az első Duesenberg-motor hajtotta versenyautó 1914-ben a tizedik helyen végzett. Az első világháború során több francia repülőgépbe, valamint hajóba is az ő motorjaik kerültek beépítésre. Habár Fred Duesenberg sohasem kapott mérnöki képesítést, tulajdonképpen neki köszönhető, hogy Észak-Amerikában elterjedt a nyolchengeres motor.
Az egyik, Jimmy Murphy által vezetett Duesenberg-autó volt az első amerikai versenyjármű, amely 1921-ben megnyerte a francia Le Mans-i nagydíjat. Habár világszínvonalon építették autóikat, a kereslet kicsi volt a versenyautókra, így az 1920-as évek második felétől főként a személygépkocsikra fókuszáltak.
Fred Duesemberg és egyik versenyzője
1931 júliusában az Autógyártók Társaságának ülésén Fred Duesenberg azt jósolta, hogy néhány éven belül gyakori lesz az amerikai autópályákon a 100 mérföld/órás (160 km/h) sebesség. A sors iróniája, hogy egy évvel később a nedves Lincoln Highway-n nagy sebességgel száguldozva Duesenberg a Ligonier-hegységben a pennsylvaniai Jennerstown közelében saját maga tervezte autójával felborult. Súlyos sérüléseket szerzett, azonban az orvosok szerint minden esély megvolt a gerinc-, illetve a vállsérülésből való felgyógyulásra, amikor valószínűleg a sok fekvés miatt váratlanul mellhártyagyulladása lett, amely végül a feltaláló életét követelte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.