Fűízű mentakoktél idézte elő a „mesterséges szalmaszál” születését
2022. január 3. 10:40 Múlt-kor
Az ital adta élvezet egy pillanat alatt tovatűnt. Marvin Chester Stone mérgesen meredt a mentakoktéljában ázó, az angolperje szárából készült szívószálára, amelynek köszönhetően, immáron sokadik alkalommal, egy zavaró fűíz jelent meg az italában. A csalódott Stone-nál ekkor „betelt a pohár”, elhatározta, hogy megoldást szolgáltat a több millió, hasonló problémával küszködő sorstársának. Erőfeszítéseit siker koronázta: megszületett a modern szívószál.
Korábban
Az 1880-as években induló fejlesztés nem igényelt bonyolult technológiai folyamatokat. Stone egy ceruza köré tekert papírdarabból indult el, majd az így megszületett tekercs két végét összeragasztotta.
Sajnálatos módon, miután belemerültek az italokba, az első modellek elég gyorsan szétáztak.
Stone nem esett kétségbe, paraffin viasszal vonta be a szívószálak felületét, nagyban javítva azoknak a folyadékokkal szembeni ellenálló képességét
A nagy fejlesztés végül 1888. január 3-án fejeződött be. Az amerikai Marvin Chester Stone „mesterséges szalmaszál” néven szabadalmaztatta találmányát, amely ekkor még papírból készült.
Stone a szabadalom benyújtása után rögvest elkezdhette új találmányának a tömeggyártását. Évekkel korábban ugyanis már aktiválta tervezői géniuszát és megtervezett egy cigarettaszipkák sorozatgyártására alkalmas gépet, amelyre alapozva egy gyárat is létrehozott. 1890-re washingtoni gyára már több szívószálat gyártott, mint szipkát.
Ám a szívószálhasználók élete ekkor még nem volt gondtalan. Stone szívószálai ugyanis nagyon keskeny átmérővel jöttek le a futószalagról, így egy pohárba legalább kettő kellett belőlük, hogy a fogyasztó megfelelő mennyiségű italt tudjon felszippantani poharából.
Az átmérők az idő múlásával egyre nőttek, majd a második mérföldkő a szívószál történetében 1937-ben jött el, amikor egy másik amerikai, bizonyos Joseph Friedman megalkotta a mágikus csövek hajlítható verzióját.
Elmaradhatatlan kellék egy jó italhoz – Felföldi Anikó színművésznő 1962-ben (Kép forrása: Fortepan/ Bauer Sándor)
A második világháborút követően a plasztik belépett az emberek életébe és egyre több használati tárgy készült műanyagból. Az 1960-as években a műanyag szívószálak valósággal elárasztották az USA-t, mivel gyártásuk egyszerű és olcsó volt, és emellett igen strapabíróknak is számítottak.
A plasztik szívószálak tündöklése egészen napjainkig tartott, de úgy tűnik, idejük környezetkárosító hatásuk miatt leáldozóban van. A fogyasztók egyedül az USA-ban bődületes mennyiségű, csaknem félmilliárd szívószálat használtak el naponta, és a milliárdnyi miniatűr, műanyag cső szennyezte a világ tengereit.
A növekvő környezettudatosságnak hála, a fogyasztók és a gyártók manapság más megoldásokat keresnek, és úgy tűnik, hogy az emberiség visszatér a gyökerekhez, a papírból készült szívószálak használatához.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap