Így viszonyultak az amerikaiak a holokauszthoz
2016. november 21. 13:59
Korábban
Bojkott, elutasított gyerekek és a „náci istenek alkonya”
Egy louisianai olvasó a Times-Picayune (Picayune egy kisváros Mississippiben) egy cikkét találta meg, amely Herman Neugass, a New Orleans-i Tulane University hallgatójának történetét mesélte el, amely szerint a sprinter Hitler zsidóellenes intézkedései miatt utasította vissza az 1936-os „náci” olimpián történő szereplést. A zsidó származású Neugass annak ellenére bojkottálta a részvételt, hogy az USA képviseltette magát a játékokon.
A projekt egy másik résztvevője egy, a Washington Postban 1935 szeptemberében, néhány nappal a zsidókat a közéletből gyakorlatilag kizáró nürnbergi törvények kihirdetését követően megjelent cikket talált meg. A vezércikk szerint a törvények elfogadása fenyegetést jelent a civilizáció számára. „A Führer olyan rendelet jóváhagyására adott utasítást, amely megfosztja a zsidókat német állampolgárságuktól, és nem mellesleg a középkori Európában bevett gyakorlatokat állít vissza.”
John Knott politikai karikaturista 1939-ben nem nézte jó szemmel a Kongresszus Wagner-Rogers Child Refugee Bill megszavazásában megmutatkozó határozatlanságát. A törvényjavaslat 20 ezer németországi zsidó menekült gyermeknek tette volna lehetővé, hogy az Egyesült Államokban telepedjenek le, ám bevándorlásellenes szervezetek szembehelyezkedtek a javaslattal, amelyet az antiszemita észak-karolinai szenátor, Rice Reynolds közbelépése következtében végül még szavazásra sem bocsátottak.
A háború vége felé, amikor már nagyjából lehetett tudni, hogy a nácik mit művelnek a zsidókkal, egyre több újságíró és tudós könyörgött az amerikai vezetőknek, hogy tegyenek valamit az európai zsidók megsegítése érdekében. Ilyen volt többek között Anne O’Hare McCormick, a New York Times riportere is, aki 1944 júliusában „a náci istenek alkonyára” figyelmeztetett. A cikk szerzője a következőképpen fogalmazott: „Reménytelen vagy sem, (...) a világnak fel kell emelnie a szavát a magyar zsidóságot fenyegető szörnyű kilátásokkal szemben. (...) Ezek az emberek ugyanúgy a deportálás és kivégzés kegyetlenségének vannak kitéve, mint ahogy az Lengyelországban megfigyelhető volt.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap