Nem is olyan Hosszú Menetelés
2003. november 6. 16:18
Két angol amatőr történész végigjárta a kínai Vörös Hadsereg útvonalát, és úgy találták, hogy legalább egyharmadával kevesebb, azaz `csak` mintegy hatezer kilométert tettek meg a kommunista csapatok
Korábban
Kínai régészek második világháborús légi fotók birtokában megkezdték a kulturális forradalom alatt `végképp eltörölt` múlt feltárását
Az ellenség földjén járva
Ed Jocelyn és Andy McEwan szerint a Csang Kaj-sek (Jiang Jieshi) nacionalista vezető csapatai által üldözött kommunista erők mintegy hatezer kilométeres utat tettek meg. A történelemkönyvekben viszont az szerepel, hogy a 30-as évek e hadtörténeti csúcsteljesítménynek számító és világtörténelmi jelentőségű masírozásának résztvevői mintegy tízezer kilométeres utat tettek meg, sőt akár 13 ezer kilométert is bolyongtak Kína térségeiben. A Hosszú Menetelés idején vált Mao Ce-tung (Mao Zedong) a Kínai Kommunista Párt legfőbb vezetőjévé, a túlélőkből kovácsolódott ki a párt kemény magja, amely aztán 1949-ben győzelmet aratott a Csang Kaj-sek erőivel folytatott polgárháborúban - a KKP azóta az egész országot irányítja.
Mao és az általa vezetett Vörös Hadsereg 1934-35-ben, a kínai polgárháború e szakaszában az ország legszegényebb és legmegközelíthetetlenebb térségein vonult keresztül. Jocelyn és McEwan 384 nap alatt tették meg az utat - vándorlásuk két héttel tovább tartott, mint az eredeti menetelés történelemkönyvek szerint.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.