Megfejtették a Nagy Piramis építésének titkát
2007. április 2. 11:45
Egy francia építészmérnök nyolcévi kutatás után nagyszabású bemutatón ismertette háromdimenziós képekkel tarkított elméletét.
Korábban
Az ókori világ egyetlen ma is álló csodája, a legimpozánsabb piramis, a Kheopsz (Nagy) Piramis. Méltán a világcsodák egyike: 137 méteres magasságával és 6,4 millió tonnás súlyával a világ egyik legnagyobb magában álló épülete mind a mai napig. Szinte hihetetlen pontossággal építették: 229 méterszer 229 méteres alapjánál a méreteltérés nem haladja meg a húsz centimétert, kövei olyan simán illeszkednek egymáshoz minden kötőanyag nélkül, hogy réseik közé egy papírlapot sem lehet becsúsztatni. Fénykorában az épületet fehéren ragyogó márvány és homokkő burkolat borította, a tetejét elektrumból készített sziporkázó csúcsdísszel koronázták. Föld alatti templom, kazamatarendszer, több száz kőből faragott szobor - köztük a híres Szfinx - tartozott hozzá.
Jean-Pierre Houdin francia építész arra a következtetésre jutott, hogy a korábbi százezres munkaerő helyett valójában precíz mérnöki irányítás alatt mindössze 4000 munkás dolgozhatott az építkezésen. Houdin nyolc évvel ezelőtt kezdett dolgozni az elméleten, és az építkezés 3D-s rekonstrukcióját a múlt hét végén egy interneten is megtekinthető prezentáció segítségével mutatta be. "Ez annyival jobb, mint más elméletek, hogy a valóságban is működőképes" - mondta Houdin a sajtó munkatársainak. A szimuláció elkészítésébe az építész az autó- és repülőgépgyártásban érdekelt, francia védelmi beszállítóként dolgozó Dassault Systemes szakembereit vonta be, akik két éven át 14 mérnököt biztosítottak a részletek kidolgozására.
Az alagutak a piramisban |
Az elméletet egy 1986-ban elvégzett mikrogravitációs vizsgálat eredményeire alapozzák, amelynek során a francia kutatók spirális alagutak nyomait találták meg az épületben. A dokumentáció azonban 15 évre fiókban maradt, mert az alagutak mibenlétét nem tudták megmagyarázni. Houdin szerint a belső rámpa a külső falaktól pár méterre még ma is megtalálható, és ha az egyiptomi hatóságok is beleegyeznek, akkor a Dassault szakemberei hamarosan radarok és hőérzékelők segítségével vizsgálják át a teljes piramist.
"Mindez tehát szembemegy az eddigi elméletekkel, mindazokkal, amiket magam is 20 éve tanítok, de legbelül végig azt éreztem, hogy tévedésen alapulnak" - mondta el Bob Brier egyiptológus a Reutersnek, aki szerint "Houdin elmélete hiteles, de nem több mint elmélet". Az Egyiptomi Régiségek Főtanácsa egyelőre nem kommentálta az eredményeket.
Ön mit gondol az elméletről? Itt megírhatja nekünk!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.