Kecskefülű edény az évszak műtárgya
2006. június 13. 10:15
A Szépművészeti Múzeum Az évszak műtárgya kamarakiállítás-sorozatában itáliai kecskefülű edényt és még két hozzá hasonló erdélyi kerámiát láthatnak az érdeklődők egész nyáron.
Korábban
|
A most kiállított ismeretlen eredetű és teljesen díszítetlen kancsó azért lett bemutatásra érdemes, mert két füle nem egymással szemben, hanem egymástól mintegy 90 foknyi távolságra van. A szakemberek szerint a váza - formája és anyaga alapján - az időszámítás előtti hatodik század végére vagy az ötödik századra keltezhető, egy szicíliai görög műhelyben készülhetett és pignatának nevezték. A kettősfülű fazekakat hosszan tartó főzést kívánó ételek elkészítésére használták.
Lévay Zoltán elmondta, hogy az itáliai kancsónak két rokona is látható a kamaratárlaton, mindkettő erdélyi fazekasok munkája, és ott is külön nevük volt: aránka, a népnyelvben pedig kecskefülű edény. A másik kerámiát rituális tisztálkodáshoz használják a zsidó vallású emberek, és egy erdélyi műhelyben máig készítik ezeket a kancsókat - tette hozzá a kommunikációs vezető.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Monarchia-korabeli gránátot találtak Kispesten tegnap
- Megoldották az ír burgonyavész rejtélyét tegnap
- 10 tény a görög-perzsa háborúról tegnap
- Bemutatják az Iparművészeti Múzeum szecessziós gyűjteményét tegnap
- Élve kellett a briteknek a sokat bakizó Hitler tegnap
- Jó hatással volt az eső az emberi elmére 2013.05.23.
- Megújul a szászvári várkastély 2013.05.23.
- Bahreinben volt az egyik legősibb kereskedelmi civilizáció 2013.05.23.







