Előkerült a Borgia-pápa botrányfreskója

2006. június 30.-Múlt-kor

Egy négyszáz éve eltűnt, s a minap megkerült vatikáni freskórészlet eredetijén a Szűzanya, a gyermek Jézus és a botrányos életű VI. Sándor pápa látható.

Szerelemgyerek és blaszfémia

Sándor és Giulia

A hírhedt nőfaló, VI. Sándor pápa (1492-1503) a reneszánsz festészet nyelvén tudatta magánügyi kilengéseit a kortársakkal. A mai Vatikáni Könyvtárat, a Borgiák egykori lakosztályát a kor egyik legkeresettebb festőjével, Pinturicchioval dekoráltatta ki, aki számos művén megjelenítette a 60. életévét betöltött egyházfőt és 16 éves férjezett kedvesét, Giulia Farnese-t (a későbbi III. Pál testvérét). Kettejük kapcsolata nyílt titok volt, s az is tény, hogy a "pápaság legsötétebb alakja", ahogy VI. Sándort emlegeti a szakirodalom, nyolc gyermekes apaként került a katolikus egyház élére. Ám hogy az említett freskón valóban szerelmük gyümölcse látható-e, ma is csak a több száz éves pápai legendárium része, sosem bizonyított szóbeszéd.

Freskórészlet szerelemgyerekkel

A festmény, melyet ma csak másolatról ismerünk,
egészen 1655-ig a pápai lakosztályt díszítette. Ekkor az új szentatya, a tudós és mélyen vallásos Fabio Chigi, azaz VII. Sándor levetette a falról és darabokra törte - így tiltakozva elődje becstelen életvitele ellen. Az összetört kép feltehetően a Chigi-család tulajdonában maradt, ennek egy, a gyermek Jézust ábrázoló darabja került most elő. (Fabio Isman, az Il Messaggero olasz napilap művészeti munkatársa szerint a Madonnát ábrázoló részletet mai napig a pápa leszármazottai birtokolják, a VI. Sándort ábrázoló elem tartózkodási helye viszont ismeretlen.) A napokban egy perugiai iparmágnás vásárolta meg a családtól a részletet és adományozta tovább a helyi múzeumnak, melynek kiállításán szeptember 16-tól lesz látható.

A festmény készítője szintén vita tárgya volt, sokáig Perugio-nak tulajdonították a művet. A két művész között valóban szoros kapcsolat volt - Pinturicchio pályája elején asszisztált Peruginonak. Később azonban önálló alkotóként is nagy elismertségre tett szert; nevéhez fűződik többek között a római Santa Cecilia templom, a sienai és orvietoi katedrálisok falfestményeinek magalkotása is.

Kalandozás a freskók világában

Rendszeresen beszámolunk a legújabb, falfestményekkel kapcsolatos ügyekről, így megtudhattuk, hogy Michelangelo ezen az úton mutatta be titkos tudását, illetve hogy már a középkorban is politizáltak a falakon. Megtudhattuk, hogy milyen módszerekkel tüntették el a nemkívánatos freskókat, amiket azonban a szemfüles restaurátorok a modern technika segítségével - vagy éppen galambokkal - könnyedén megtalálnak.

XIV. századi freskót találtak Dubrovnikban
Horvátország legdélibb városában, Dubrovnikban XIV. századi falfestményt találtak a ferences rendiek Male brače nevű kolostorában.






XV. századi freskót találtak Sienában
Nagy méretű, XV. századi freskót találtak az olaszországi Sienában, a piactér közelében lévő egykori kollégiumban.






Felújították a firenzei Bargello kápolna freskóit
A XIV. század első évtizedeiben készített freskók az évszázadok során sok viszontagságot megértek, ezért sürgős szükség volt restaurálásukra. Maga a Bargello még a Mediciek korában kapta a nevét, amikor kis kőerőd, a város első emberének székhelye volt.



Azonosították Michelangelo ismeretlen freskóját
A Firenzétől délre található Marcialla lakói évszázadokig nem foglalkoztak azzal a mendemondával, hogy a templomuk oltára feletti freskó a híres művész ecsetjétől származhat. A legújabb kutatások szerint azonban a pletyka igaz volt: a művész fiatalkorában készítette a képet.


Gótikus freskók kerültek elő Prágában
Három 14. századi freskó került elő a prágai Óvárosban a Szent Anna templom restaurálásakor.






Hitler féltette a megszállt országok freskóit
Adolf Hitler személyesen utasította Joseph Goebbels propaganda-minisztert 1943 tavaszán, hogy állítson össze egyetemi tanárokból, történészekből, fotósokból egy csapatot, amely Németországban és a megszállt országokban felméri, milyen, történelmi vagy művészeti szempontból jelentős freskók találhatók, és készíttessen ezekről fotókat.

Brazil orvosok megfejtették a Michelangelo-kódot
Két - amatőr művészettörténésznek is beillő - brazil orvos szerint a Sixtus Kápolna mennyezetének híres freskója olyan titkos anatómialeckéket ábrázol, melyeket a mű alkotója, Michelangelo rejtett az alakok közé.



Freskó a vakolat alatt
Az Európai Unió 800 millió forintos támogatásával 2006 végéig megújul a Mátra Múzeumnak otthont adó gyöngyösi Orczy-kastély. Közben néhány falrész alól csodálatos freskó részletek kerültek napvilágra. Ott jártunk a helyszínen!




Az első politikai freskó
Négy évvel ezelőtt bukkantak rá a veszélyeztetett állapotban lévő 13. századi festményre a toszkánai Massa Marittima egyik közeli forrásának barlangjában, ám akkor még nem tudták milyen üzenetet hordoz.




XIV. századi freskók a boltív mögött
A sienai Santa Maria della Scala kórház funkció nélküli boltíve mögött Szent Jeromos és Szent Ambrus freskóját találták meg.






Galambok bukkantak rá a reneszánsz freskóra
A restaurátorok a galambok útját követve fedeztek fel egy eddig álmennyezettel eltakart 330 éves freskót Valenciában.






Restaurálták Giotto freskóját
Öt évvel ezelőtt lényegében megsemmisült Giotto híres freskója az olaszországi Assisiben. A Mercalli-skála szerinti kilences erősségű földrengés hatására a Szent Ferenc bazilika mennyezete több helyen beomlott, az épület padlóját elborították a freskó, illetve a földmozgás hatására szétzúzódott tetőrész darabjai.