2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Új eredmények Budakeszi őskori múltjáról

2006. augusztus 7. 10:15

A Budakeszi-Szőlőskert területén folyó nagy beruházás során a közműépítések nyomvonalán tavasszal két őskori település nyomai is napvilágot láttak. A Múlt-kor számára Czene András régész nyújtott tájékoztatást az ásatással kapcsolatos eddigi eredményekről.

Mindennapi élet és temetkezés Budapest őskorából

A tavasz folyamán a tervezett utak vonalában közvetlenül Budakeszi szélén egy újkőkori és egy kora bronzkori település maradványai kerültek elő. A 9 méteres ásatási sávban sűrűn érték egymást a két korszak hulladékgödrei, tároló vermei, agyagkitermelő gödrei és az épületek. A gödrökből a mindennapi életben használt edények töredékei, kőbalta, csonttű, pattintott kőeszközök és nagy mennyiségű állatcsont került elő.

Nézze meg galériánkat a feltárásról!
(Fotók: Banga Zsolt, Czene András, Rákóczi Gábor)

Az újkőkori falu gödrei között a feltárás során egy 6500-7000 éves temetkezés is napvilágra került. Ebben az időszakban gyakori, hogy a halottakat a házak között temették el a település lakói. A tetemet a jobb oldalára fektették és a feje mögé hat edényben helyezték el számára a túlvilági utazáshoz szükséges útravalót. Az edények közül három szinte teljesen épen megmaradt, s falukon az erre az időszakra oly jellemző "kottafejes" vonaldíszítést figyelhetjük meg. Az edényekből kinyert földet alapos archeobotanikai vizsgálatnak vetik alá, melyből kiderülhet, pontosan mit is tartalmaztak a sírba helyezett edények, míg az antropológiai vizsgálat fényt derít majd az eltemetett személy korára nemére, esetleges betegségeire.

A kora bronzkori Makó-kultúrához tartozó település
több mint 4000 éves épületei szintén érdekes adalékokkal szolgálnak a korszakról. A feltárt nyomvonalban két olyan ház maradványai is előkerültek, melyek vastag paticsos égési réteget tartalmaztak. Az épületek közel 6x4 méteresek voltak és félig a földbe mélyítették őket. A házak mellett közvetlenül kerek kemencéket tártak fel az ásatók. A településeken talált állatcsont szintén tudományos átvizsgálásra kerül, melyből kiderül, milyen arányban táplálkoztak a különféle tenyésztett és vadászott fajokból.

A nyár folyamán az ásatás tovább folytatódik a beépítésre váró épületek helyén, és a lelőhely intenzitásából adódóan várhatóan sok új ismerettel fogunk gyarapodni az őskorra vonatkozóan.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár