Még ma is rendezetlen a világháborús német-lengyel viszony
2006. augusztus 11. 13:15
Német-lengyel diplomáciai viszály tört ki csütörtökön egy a második világháború végén és a háború után kitelepítettek sorsát bemutató berlini kiállítás miatt. A `Kikényszerített utak` című kiállítást a tervek szerint hivatalosan Norbert Lammert, a Bundestag elnöke nyitja meg Berlinben.
Lengyelország hivatalosan tiltakozott a rendezvény ellen. A
lengyel kormány magas rangú képviselője ismételten azt hangoztatta, hogy a
kiállítás, amely egy most felállítandó, nagyszabású dokumentációs központ része,
a múlt egyoldalú értelmezését tükrözi, s igyekszik elhárítani a második
világháború alatt elkövetett német bűncselekményekkel kapcsolatos felelősséget a
német államról. Az ötlet Erika Steinbachtól, a
második világháború végén és a háború után elüldözött németek szövetségének
(BdV) vezetőjétől származik; évekkel ezelőtt ő indítványozta, hogy -
a cseh és a lengyel bírálatok ellenére - Berlinben valósuljon meg az európai
kiűzöttek sorsát dokumentáló központ. Erika Steinbach
A
kereszténydemokraták (CDU) parlamenti padsoraiban politizáló Steinbach
terve szerint a berlini központ elsősorban a német elüldözöttek sorsát
dokumentálná, de nem hagyná figyelmen kívül a világ más részein lezajlott
elüldözéseket, etnikai tisztogatásokat sem
Többen - főleg lengyel
és cseh részről - kezdettől fogva ellenzik a tervet, azt hangoztatva,
hogy szerintük a berlini dokumentációs központban átírnák a történelmet, és hogy
sem a lengyelek, sem a csehek nem kívánnak a "tettesek" szerepében
feltűnni. Ellenezte a Steinbach-tervet a korábbi Schröder-kormány is, amely
annak ellenpárját, az Emlékezés és Szolidaritás - Európai Hálózat tervét
népszerűsítette. Az elgondolás szerint ennek székhelye Varsó lenne, s a projekt
megvalósításában - korábbi német híradások alapján - Magyarország, Lengyelország
és Szlovákia is részt venne. A Schröder-kabinet azt hangoztatta, hogy egy ilyen
emlékhelyet csak európai vállalkozásként lehet megvalósítani.
Angela Merkel kancellár ezzel
szemben támogatja a központ felállítását. A
kancellár asszony a közelmúltban fölvetette azt is, hogy a jövőben rendezzék meg
Németországban az elüldözés és kitelepítés áldozatainak emléknapját. Merkel azon
az állásponton van, hogy Németország továbbra is fogadjon be visszatelepülőkként
Kelet-Európába szakadt németeket.
Német politikai körökben
a közelmúltban óriási felháborodást váltott ki a lengyel védelmi
miniszter egy nyilatkozata, amelyben a politikus párhuzamot vont a náci rezsim
és a jelenlegi német kormányzat között.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap