Megnyitják a Vatikán titkos levéltárát
2006. szeptember 18. 11:45
Korábban
A Vatikán titkos aktái
A pápai levéltár története egyidős a pápasággal. Kezdetben szétszórt iratanyagokból állt, majd 649-ben egységesítették, és költöztették a Lateráni Palotába. A 11. században a Palatinus dombra vitték a levéltárat, ám már ezekben a korai évszázadokban szembesülni kellett azzal, hogy az anyag nagyon sérülékeny, mivel a legtöbb dokumentumot papiruszra írták. Az első regisztert és a folyamatos levéltári dokumentációt III. Ince (1198-1216) rendelte el.
A 13. század közepén, IV. Ince (1243-1254) pápasága alatt az anyag egy darabig Cluny-be költözött, míg a 14. század elején Perugiába szállították át. Innen Assisibe került, majd végül 1339-ben vitték Avignonba. A pápaság Rómába történő visszatérésekor az iratok Avignonban maradtak, ezért egy külön levéltárat alakítottak ki Rómában. Ezt a két irat-együttest 1738-ban egyesítették.
Az 1815 előtti anyagokat XIII. Leó tette kutathatóvá 1881-ben. Legközelebb 1924-ben oldottak fel iratokat, ekkor XVI. Gergely pápaságának végével (1846. június 1.) húzták meg a nyilvánosság határát. 1966-ban IX. Pius pontifikátusára (1878-ig), 1978-ban XIII. Leóéra (1903-ig), majd 1985-ben X. Pius és XV. Benedek pápaságára (1922-ig) terjesztették ki az időhatárokat. 2002-ben XI. Pius pontifikátusának anyagait oldották fel részlegesen, míg a teljes anyag mostantól vált elérhetővé. Arról egyelőre nincs szó, hogy a leginkább vitatott megítélésű XII. Pius tevékenysége mikor válik megtekinthetővé.
A levéltár jelenleg 50 iratfolyókilométer anyaggal rendelkezik (azaz a levéltárban található iratokat 50 kilométer hosszan lehetne egymás mellé állítani), a mai napig külön épületben található, és őrzi hagyományos szerkezetét: nincs nyilvános katalógus és a nyilvántartásokban nem lehet böngészni.
A levéltár Európa legértékesebb történeti forrásainak tára: itt találhatók Michelangelo levelei, a Giordano Bruno és Galileo Galilei elleni inkvizíciós per részletei, vagy akár VIII. Henrik házasságának érvénytelenítését kérő levele is.
A Titkos Levéltár máig legnagyobb rejtélye a kora középkori iratanyag sorsa: vagyis, hogy az elmúlt 100 évben miként semmisülhetett meg a világ legértékesebb, 8. század előtti eretnek írásokat tartalmazó kora középkori iratanyaga. A levéltár közleménye szerint "nem egészen ismert okokból" történhetett meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap