2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Aki a szerelemért feláldozta a trónt: 70 éve mondott le VIII. Edward

2006. december 11. 13:15

A legromantikusabb angol uralkodó

A király mindent megtett, hogy családja, kormánya és egyháza (amelynek feje volt) beleegyezzen házasságába, de kategorikus visszautasításban részesült. Ezután felajánlotta, hogy morganatikus házasságot köt, azaz feleségének nem járna a királyné megszólítás, csak Princess Consort, azaz az uralkodó hitvese lenne (hasonló megoldással élt nemrég Károly trónörökös), de ezt is elvetette a kormány - részben mert Mrs. Simpson már elvált asszony volt, részben pedig mert közutálatnak örvendett.

A brit lapok tapintatosan hallgattak a világszerte hatalmas feltűnést keltő ügyről, az első cikkek csak december 3-án jelentek meg. Ekkor Stanley Baldwin kormányfő választás elé állította Edwardot: vagy szakít és megkoronázzák, vagy megnősül, de akkor kormánya lemond, avagy ő maga távozik. Edward végül a harmadik megoldásra szánta rá magát: december 10-én bejelentette lemondását. Döntését másnap hagyta jóvá a parlament, amely egyben módosította az 1701-ből származó, az öröklődést szabályozó törvényt is. Edward rádióbeszédben így búcsúzott alattvalóitól: "Lehetetlen magamra vennem a felelősség súlyos terhét, s úgy teljesítenem uralkodói kötelességeimet, ahogy szeretném, ha nem áll mellettem az az asszony, akit szeretek."

Edward még aznap éjjel elhagyta Angliát. Utóda öccse, VI. György lett, akit 1937. május 12-én koronáztak meg. Néhány nappal korábban mondták ki Mrs. Simpson válását, akit Edward június 3-án, Franciaországban, anglikán rítus szerint vett el. Az ex-király bátyjától a windsori herceg címet kapta, feleségétől azonban megtagadták a "királyi fenség" cím használatát. A házaspár a következő években Európa-szerte utazgatott, Németországban találkoztak Hitlerrel is. Franciaország német megszállása után Spanyolországba, majd Portugáliába költöztek, ahonnan a brit kormány a nácibarát-gyanús Edwardot a biztonságosan távoli Bahamák kormányzójának küldte ki. (Állítólag a nácik felajánlották neki a brit trónt, ha hajlandó támogatni őket.)

A háború befejeződése után feleségével Párizsban élt, az ötvenes években mindketten megírták emlékirataikat. Edward csak fivére, majd anyja temetésekor látogatott haza, első hivatalos meghívását 1967-ben kapta. Feleségét soha nem fogadta senki hivatalosan a királyi család tagjai közül.

VIII. Edward 1972. május 28-án Párizsban halt meg torokrák következtében, 1986-ban elhunyt feleségével a windsori kastély parkjában, Frogmore-ban temették el. Egy valamiben - a lemondáson kívül - mégis első maradt: az angol uralkodók közül ő szállt először repülőgépre.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár