Futurista formák hűsítenek idén nyáron
2010. május 7. 11:05
A Magyar Nemzeti Galéria 2010. június 4-től augusztus 22-ig mutatja be az olasz futurista, Fortunato Depero (1892–1960) festő, reklámgrafikus és formatervező életmű-kiállítását.
Korábban
A Magyar Nemzeti Galériában festményeivel, papírmunkáival, színes kárpitjaival és reklámterveivel (többek között a Campari cég, a Vogue és a Vanity Fair reklámterveivel), valamint pikto-plasztikus színházi kísérleteivel találkozhat a budai várba látogató közönség.
A Depero munkásságát bemutató olasz anyag mellett egy közel 60 alkotásból álló magyar válogatás is látható lesz A futurizmus hatása a magyar avantgárd művészetben címmel. Sok más művész mellett Bortnyik Sándor, Tihanyi Lajos, Uitz Béla, Schadl János, valamint Kádár Béla és Scheiber Hugó művei kerülnek bemutatásra a tárlaton. A művek többsége a Magyar Nemzeti Galéria festészeti és grafikai gyűjteményéből származik, de hazai magángyűjteményekből néhány, eddig még nem látott darab is szerepel majd a kiállításon.
A több mint száz Depero-művet bemutató budapesti kiállítás anyaga a művész hagyatékát őrző Museo di Arte Moderna e Contemporanea di Trento e Rovereto gyűjteményéből érkezik. A kiállítás a budapesti Olasz Nagykövetség és az Olasz Kultúrintézet közreműködésével jön létre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.