Jóval korábban érkezhettek az első emberek Észak-Amerikába, mint eddig véltük
2020. július 23. 16:28 MTI
Az eddig véltnél jóval korábban, már 30 ezer évvel ezelőtt megérkezhettek az első emberek a mai Észak-Amerika területére - állapították meg kutatók.
Korábban
A témában két különálló tanulmány is megjelent a héten a Nature című tudományos folyóiratban. Az egyik tanulmányban a közép-mexikói Zacatecas állam egyik hegyi barlangjában feltárt csaknem kétezer kőeszközről számoltak be a szakemberek.
Ciprian Ardelean, a Zacatecasi Autonóm Egyetem régésze szerint a mészkőből készült apró lemezkék és pengék húsvágásra, míg a kisméretű hegyek lándzsavégekként szolgálhattak.
A leletek korát 31 ezer és 12 500 év közé becsülik a kutatók. Ardelean szerint a barlangot évezredeken át használhatták téli menedékként a nomád vadászó-gyűjtögetők. A lelőhelyről nem sikerült emberi DNS-mintákat begyűjteniük a kutatóknak.
A Nature-ben közölt másik tanulmányt 42 észak-amerikai lelőhelyről származó leletre alapozták a szakemberek, valamint annak a földnyelvnek a fekvésére, amely Szibériát és Alaszkát kötötte össze a legutóbbi jégkorszak idején.
Ezen bizonyítékok alapján a kutatók úgy vélik, hogy az emberi jelenlét legalább a legutóbbi glaciális maximum - a sarki és kontinentális jégtakarók legnagyobb kiterjedése - időszakáig, vagyis nagyjából 26 ezer - 19 ezer évvel ezelőttig nyúlik vissza a kontinensen.
Az emberi faj nagyjából 300 ezer évvel ezelőtt jelent meg Afrikában, ahonnan aztán szétszóródott a világba. A mostani eredmények ellentmondanak annak az elfogadott nézetnek, amely szerint az első emberek - akiket a Clovis-kultúra képviselőinek tartanak - körülbelül 13 ezer évvel ezelőtt érkeztek meg Amerikába az említett földnyelven keresztül.
A mostani eredmények azt sugallják, hogy az emberek az eddig véltnél korábban megérkezhetett a kontinensre - néhányan közülük feltehetőleg hajózva és nem a földnyelven át -, és közülük jó páran utód nélkül halhattak meg.
Az Oxfordi Egyetem kutatója, Lorena Becerra-Valdivia szerint a kontinens népessége nagyjából 14 700 évvel ezelőtt kezdett jelentősen gyarapodni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap