2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nagy Sándor ifjúsága és trónra lépése

2004. november 30. 12:03

A Nagy Sándor életéről december elején a hazai mozikban is látható új történelmi film kapcsán felidézzük az ifjú makedón királyfi indulását, aki Megalexandrosz néven i.e. 356-ben a makedóniai Pellaban született. Az uralkodó Makedónia 19. királyaként rövid idő alatt leszámolt lehetséges ellenfeleivel, és megszilárdította politikai hatalmát Görögországban. 27 éves korára az ismert világ urának mondhatta magát.

II. Philipposz

Nagy Sándor életei és halálai
Alexandrosz, a kibertér meghódítója
Per fenyegeti a Nagy Sándorról szóló filmet
Felesége mérgezhette meg Nagy Sándort

Nagy Sándor

Apja II. Philipposz (Fülöp) király, anyja Olümpiasz, Neoptolemosz épeiroszi király lánya volt.

Alexandroszt 13 és 16 éves kora között Arisztotelész tanította, aki fölkeltette benne a filozófia és az orvostudomány iránti érdeklődést; később tanítványa meghaladta azon nézetét, hogy a görögöknek más népeket rabszolgaként kell kezelniük.

Miközben Philipposz Büzantion (a későbbi Bizánc) ellen indított hadjáratot, Alexandrosz Kr. e. 340-ben legyőzte a trákokat, majd 338-ban, a kharióneiai csatában apja oldalán harcolt Théba és Athén egyesített seregei ellen.


Egy évvel később Philipposz elvált feleségétől, aki Alexandrosszal Épeiroszba ment. Röviddel később apa és fia megbékélt egymással, de az utóbbi trónörökösi helyzete meggyengült. 

Ennek ellenére Philipposz meggyilkolása után - a hadsereg támogatásával - minden különösebb ellenállás nélkül elfoglalhatta a makedón trónt.

Makedónia 19. királyaként i.e. 336-tól rövid idő alatt leszámolt lehetséges ellenfeleivel, és megszilárdította politikai hatalmát Görögországban.

Visszafoglalta Thesszáliát, majd a görög szövetség korinthoszi gyűlésén az ázsiai hadjárat fővezérévé választották (a nagyszabású katonai akciót még Philipposz indítványozta).

Thébában azt híresztelték, hogy meghalt, s erre a város fellázadt a makedón hegemónia ellen.

Miután más városállamok is csatlakoztak Thébához, elfoglalta a várost, a templomok és Pindarosz házának kivételével földig rombolta, és lemészároltatta 6000 lakosát.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár