2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Történelmi filmek 2004-ben

2005. január 4. 12:07

Nagy Sándor és a jövő

Az év leginkább beharangozott filmje, (ami aztán a legnagyobb bukást is elkönyvelhette) Oliver Stone Nagy Sándor-filmje volt. Az alkotás egy versenyfutás eredménye, mely a Stone-Farrell-Jolie és a Baz Luhrmann-Nicole Kidman-Leonardo DiCaprio triók közt zajlott, s melyből az első film készült el és jelent meg előbb a mozikban. A Múlt-kor a filmbemutató kapcsán összeállítást jelentetett meg a hódító hadvezér életéből. Nagy Sándor életei és halálai címmel vezettük be olvasóinkat Alexandrosz élettörténetének rejtélyeibe, hogy ezután végigkísérjük Alexandrosz ifjúságát és trónra lépését, a hellenisztikus birodalom urát, s végül a történelem legnagyobb hadvezérét tiszteljük.

Nagy Sándor halála továbbra is titokzatos maradt: idén épp arra került elő bizonyíték, hogy felesége mérgeztette meg. Az uralkodó mindmáig ismeretlen sírját is kerestük, melynek azonban továbbra sincs nyoma. Nagy Sándor elfeledett birodalmáról is megemlékeztünk, s mivel a filmet egy oxfordi történész részvételével forgatták, a filmmel kapcsolatos gondolatait és észrevételeit egy interjú alapján ismertettük. Az elkészült film homoszexuális utalásai miatt görög ügyvédek egy csoportja máris perrel fenyegette meg az alkotást. Nagy Sándor történelmi személye viszont túlélve az évszázadokat ma a kibertérben is birodalmat épített magának.

 

Új film a keresztesekről

Az [origo] összeállításában a film további rejtelmeibe is betekintést kaphattunk, míg azt is láthattuk, hogy miként próbálták meg az alkotást újravágni annak érdekében, hogy élvezhetőbbé és pergőbbé tegyék az abban bemutatott eseményeket.

 


A jövő: mit hoz 2005?

A jövő év a keresztes háborúk éve lesz. A Gladiátor rendezője, Ridley Scott Mennyei Királyságot épít, és Szaladin szultán küzdelmét mutatja be a keresztesekkel, így Jeruzsálem elestét és az arabok bevonulását is végignézhetjük majd a filmvásznon.

Giuseppe Tornatore Leningrád ostromához kalauzol majd minket (ahol Koltai Lajos áll a kamera mögött), a Nagy Sándort alakító Colin Farrell pedig az Őrület Határán alkotója, Terrence Malik dirigálása alatt a fehér telepesek és az amerikai őslakosok első találkozásáról készít filmet.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár